A zöld levelek között vakítóan sütött át a nap. Alig múlt hét, az ereje mégis mutatta, hogy kánikula lesz.
A diófa mellett egy macska feküdt, nem tűnt nyugtalannak, az egyik hátsó lábát lazán lógatva nézte az ébredő udvart.
.
Az ölelés meglepetés volt.
Nem messze a diófától, ahol a macska ébredt a nappal, a két tuja között félig érett meggyek piroslottak.
Az egyik volt maga az ölelés.
A diófa alatt az éjszaka integető szellemet játszó bokorral szemben – ott volt az ölelés.
Nem tartott sokáig.
Kicsit tovább, mint örökké.
Horák Árpád 