(3308) Szonáta csak neked

Ecet illata töltötte be a kabint, a tisztaság illata volt ez, a kihajózás előtti perceké; Philip felmászott a fedélzetre, és arccal a móló déli vége felé ült le, háttal a napnak, arra a büdös rongycsomóra, amit a fedélközből dobott fel takarítás közben. Már három órája dolgozott, és ez is csak egy szünet lesz, folytatni fogja, csak Julia jön. Jön azzal a bringával, amit kerékpárnak hív, elől kosár van rajta, és a hátsó keréknél gumipók szerű, hálós védő, hogy ne csípje be a szoknyáját a küllő, ha a menetszél belefújja. Philip alkarral támaszkodott a térdén, a nedves tenyerét előre tartotta, hagyta, hogy a nap szárítsa, elvegye az ecet erős illatát, és sterilizálja. Julia mondta ezt is, hogy sterilizál, meg hogy Philip az ő Rómeója, de hát miért lenne ő Rómeó, ha egyszer Philipnek hívják. Ez is valami olyasmi lehet, amit ő nem ért, nincs benne semmi a halászatból, mert ahhoz nagyon is ért, és hát a többi dologhoz tényleg nem annyira. Julia pontosan érkezett, mint mindig, lobogó fehér pettyes kék szoknyában, ő nyitja a kávézót, a hely az apjáé, előtte a nagyapjáé volt, mert ez így van már évszázadok óta itt a szigeten. Ezt Julia apja mondta, meg hogy neki nem ilyen fiú kell, hagyja Juliát, nem elég jó neki. Azt értette, hogy nem elég jó, pedig kedves volt az öreggel, az mégis kidobta, ne mászkáljon oda, meg minden, de mi az, hogy nem ilyen fiú kell neki. Nem ő az apja. Meg fogja erről is kérdezni Juliát, ő okos, az iskolában is segítette, együtt tanultak, meg persze a szertár mögötti bokorban csókolóztak; olyankor megkérdezte Juliát, hogy mi a lecke, mert nem tudott gyorsan írni, összefolytak a betűk, és nem akarta, hogy a tanár megint retardáltnak hívja. Csak a matektanár nem hívta így, ő dicsekedett Philippel, hogy nyolc számjegyű számot összeszoroz fejben, hármat is akár. Nem volt ez nagy dolog, Philipnek.
Julia megállt, ahogy szokott, mosolygott, átszaladt a pontonhídon, és szájon csókolta Philipet. Philip érezte a szájában a nyelvét, ezt szerette, jellegzetes íze volt, és az órákig tartó csókolózások emlékét idézte fel benne Julia kis lakásában a bolt fölött, amihez volt kulcsa, hogy előbb tudjon bemenni, amikor az apja nem látja, jó volt ez így, nem szerette a kiabálást. Philip behunyt szemmel ült, Julia cipősarkának kopogását hallgatta, a part felé fordította a fejét, kissé felemelve, és akkor a mosolya leért a lelkéig. Ezt is Julia mondta, hogy ő látja ezt, mások nem, de Philip ne törődjön velük, majd ő veszi át a kávézót, és nem a leendő férje, ahogy az apja akarja. A házasságról is sokat beszélt, gyereket akart, kettőt, és Philipet. Amikor ezt mondta, az nagyon jó volt Philipnek. Meg azt is mondta, hogy minden rendben lesz.
John szerint azért a dolgok nem mennek ilyen simán, ott van Julia apja, meg minden, meg hogy Philipnek fel kell nőnie. Philip kérdezte tőle ezt a gyerekcsinálás dolgot is, ő meg visszakérdezett, aztán hosszú magyarázatba kezdett, pont, mint a suliban, de ott is csak Julia tudott neki segíteni, ő türelmes volt, és azt mondta, nem akarja, hogy Philip megbukjon, mert akkor mit szólnak majd a gyerekeik, Susan és Peter. Philipnek nem tetszett a Peter név, Julia apját is így hívták, nem akart egy kis Juliaapát otthonra, de Julia szerint jó lesz ez így, de aztán amikor Philip ezen elszomorodott, azt mondta, hogy ráérnek még ezen gondolkodni, ha jön a baba, de biztos, hogy nem Peter lesz, mert látja, hogy azt Philip nem akarja.
Julia elérte a sarkot, a murván csikorogtak a gumik, és pattogva kilőtte a köveket a tengerbe valami erő. Philip nem emlékezett rá, hogy ez milyen erő, odanézett, hogy lássa, amikor Julia int, pedig nem fordul meg, mégis tudja, hogy már kinyitotta a szemét. Mindig érzi, amikor figyelik, ha alszik is felébred, pedig Philip sokszor nézi éjszaka. Olyankor szép az arca, békés, és aztán megérzi, hogy nézik, és elmosolyodik.
Philip felkapta a rongyot, a szemeteszsákba vágta, és fütyörészve várta az indulást, bár az csak egy óra múlva lesz, mindig előbb kijött, hogy megkapja a csókját, és ha már ott van, megcsinálja, amit kell, Ez John dolga lett volna, Philip a hajógépész, de John szerezte neki az állást, azt mondta nehéz volt, mert Philipnek nincs papírja. De John tudta, hogy Philip a számokhoz ért, meg mindenhez, ami benzinnel megy, meg a zenéhez is. Hát ez tényleg így volt, Philip hétszer szerelte szét, meg össze az öreg Mordovarszky fűnyíróját. Az öreg valahonnan Európából vándorolt ki, és mindig harsányan nevetett, ő kérte meg Philipet, hogy szerelje meg motorját, mert köhög, vagy mi, és Philip fogta, szétszedte, aztán összerakta. Hétszer. Az öreg szerint, most már becsukott szemmel is menne neki. De annak mi értelme lenne? Csukott szemmel. Úgy nehéz lenne. A hajón jól érezte magát, a gépet is szerette, egy öreg háromnyolcvanas Bugatti volt, Julia szerint koszos, de hát ez csak olaj.
Meglátta Johnt a mólón, lement beindítani a motort, pont üzemmeleg lesz, mire kihajóznak, olaj rendben, üzemanyag rendben. Bólogatva, himbálózva állt a duruzsoló gép előtt, és magába szívta a füsttel keveredő benzingőz illatát. aminél csak Julia hajába szeretett jobban beleszagolni, amikor zuhanyzás után kijött hozzá, bár Julia szerint ez csiklandozta, és azt mondta, hogy jaj, hagyja abba, de mintha nem is azt akarta volna. Utána mindig olvasott neki, most Brahmsról, és közben a zongora felé intett, hogy használja már igazán, újra.
A nappaliban volt a zongora, Julia szerint ez a nappali, bár csak egyetlen szoba volt, és mióta Julia odahozatta a zongorát, nem tudták kihúzni az ágyat, de Philip szerette ezt, mert így szorosan egymáshoz simultak, és Julia bőre sima volt, barna és forró, és megrándult, ha hozzáért, de nem rosszul, hanem jól, mondta is Julia, hogy ez a nap legjobb része, pedig reggel is van csók, meg este is, de az szerinte rövid, és itt nem látja őket senki. Mondjuk egyszer átjött az apja, neki meg a fürdőszobában kellett elbújnia, és nem szólhatott, de olyan csak egyszer volt, különben tényleg egyedül voltak. Reggel ő ment el előbb, hogy megkaphassa a csókot a hajón, mint régen, Julia szerint ez nem kell már, mert együtt alszanak, de Philip szerette. És reggelenként kicsit zongorázott is, először nem akart a boltos miatt, de Helmer anyó bíztatta, zongorázzon csak, ő szereti, meg a vevők is, és különben is Julia jól mondja, többet kellene játszania.
Mondjuk csak egy szonátát ismert, az A-dúrt, annak is csak az első három oldalát, a többi kotta elveszett. Akkor veszett el, amikor az anyja rácsapta a kezére a billentyűzet fedelét, és az orvos azt mondta neki, hogy maga egy szörnyeteg, asszonyom, de megnyugodhat, a fia nem zavarja többet zongorázással. Akkor látta utoljára az anyját, aznap este, elhozták egy házba, sok gyerek közé, akik mind bámulták, és nem is érezte ott jól magát, de aztán a szigetre került, Juliához, a kikötőhöz, és most már nem akar innen sehova elmenni. Minden jó, csak a zongora ne lenne ott.
Julia viszont nem hagyta, ajándékról beszélt meg évfordulóról, és kérte, hogy írjon neki valamit, mert ő tehetséges, ezt mondta, és hát Julia bármit kérhet tőle, ő megteszi. Nem volt könnyű, három hét, állandóan zongorázott, és Julia sokat nem volt otthon, de aztán mondta, hogy kész, és aztán megint mindig otthon volt. Minden reggel eljátszotta neki, a szonátát, és Julia szerette, de este is csak egyszer hagyta eljátszani, azt mondta annyi elég.
Aztán jött a karbantartás, tizenegy nap, távol Juliától, utálta ezt, minden évben egyszer, ez már a harmadik év, és neki menni kell, mert ő a hajógépész. Egy nap oda, aztán a szerelőblokkban az átvizsgálás, ő meg addig közkincs lesz, ahogy John mondta, mert ő is megy mindig, és a szerelők már nagyon várják Philipet, szerinte. Philip szeret ott lenni, vannak gigantikus problémák, amik John szerint rá várnak, nem értette miért várják meg ezzel őt, de élvezte a kilenc napot az olajgőzben, más hajók testében, azok sokkal nagyobb motorok voltak, mint a háromnyolcvanas Bugatti, az egyiknek akkora dugattyúja volt tavaly, hogy állva elfért benne. John vitte oda, hogy csinálja meg a motort, ő megcsinálta, sokáig veregették utána a vállát, és egy üveg pezsgőt is kapott, annak meg Julia örült.
Rosszul érezte magát indulás után, szédült, és szomorú volt, hogy Julia messze lesz tőle, nem lesz csók, és közös vacsora, amikor Julia elmeséli a napját, ő meg hallgatja. De a kikötő elfújta a bánatot, a gépek szerelése elvitte az időt, és úgy tűnt, azonnal indulnak is vissza, alighogy megérkeztek. Boldog volt, kapott az egyik helyen bonbont, azt eltette Juliának, a sok sört a hajón hagyta, a fiúk azt majd megisszák, ő nem, mert keserű.
Aztán a visszaúton, duruzsolt neki a gépház, és eszébe jutott az anyja, meg Julia, és a kattogásból kihallott valamit: Julia volt benne, a kerékpárja, a mosolya, meg a szertár mögötti csók. Meleget érzett, a tennivágyása robbanásra volt kész, és hogy ne kelljen már a két négyzetméteren fel s alá sétálnia, lekottázta. A matek tanár mutatta meg neki egyszer, egy bemutató után, ahol hatszor is számolt, és megtapsolták, megmutatta neki, hogy hogyan írja le a zenét, ami a fejében van. Csak egyszer mutatta meg, és ő leírta egyből, a tanár meg azt mondta, hogy nem is gondolta, hogy ő egy zseni. Szóval lekottázta, és alig várta, hogy Juliának eljátssza, hiszen ő volt benne, vagy mindketten, de Julia várta a kikötőben, sírva mondta, hogy kiderült minden, és Philip nem jöhet soha többet, mert az apja azt mondta, hogy oda nem teheti be a lábát. Ezek szerint oda se, meg a kávézóba se. Julia nagyon sírt, azt mondta pénz kell, mert a lakás az apjáé, de ne aggódjon, majd ő szerez pénzt, csak Philip tartson ki. A kottával nem törődött, azt mondta figyeljen már őrá, csak betette a kottát a táskájába, és Philipet kérdezgette, hogy érti-e, és kitart-e. Philip mondta, hogy persze, kitart, bár nem értette, hogy ezt hogy fogja csinálni, de aztán jött John, és mondta Juliának, hogy ne aggódjon, pár napig ellesz nála.
Háromhét telt el, nem látta Juliát, már értette mi az a kitartás, nehéznek érezte, és elment a kávézóba, de Julia apja ordítani kezdett, és ő félt, de Julia nagyon hiányzott neki, ezért maradt, és mondta, nem megy el addig, amíg meg nem mondják, hol van Julia. Az Államokba ment, te hülye, üvöltöttek neki, Philip utálta, ha lehülyézik, fájt neki, de maradt, és kérdezte ott hova. Tudta, hogy az Államok nagy, egyszer Julia olvasott neki erről. A nővéredhez ment, még mindig ordítottak, de már valahogy halkabban, a vendégek őt nézték, ő meg mondta, hogy neki nincs nővére. És elindult, mert nem mondtak neki mást, a kikötő felé botorkált, a hajón lakott, John kérte, hogy menjen oda, és talán van nővére, ha az a lány az, aki zongorázni tanította, és aki az anyja szerint az csak egy kis kurva, de ő szerette, mert meleg barna szeme volt.
Fel akarta hívni Juliát, megint, már sokszor próbálta, de a telefon nem kapcsolt be. John mondta, hogy Julia elment, és várja meg, amíg visszajön, de ő beszélni akart vele, de John nem adta oda neki a telefonját. A móló szélén látta meg Juliát, pont a kavicsos részhez ért, ahol a kis kövek mindig a tengerbe röpültek; Julia rohant hozzá, és azt mondta most ért vissza, és hogy mi van a telefonjával, mert nem tudta hívni, és hogy van pénz, sok pénz, házat vesznek az északi parton, ahol akartak, és közben nevetett és sírt, és kérdezte, hogy nehéz volt-e várni, és hogy ott felnevelhetik Susant és a kisfiút, aki nem Peter lesz, és közben megcsókolta, és a könnye belefolyt Philip szájába.
Philip hetekig nem mozdult el Julia mellől, a boltba is elment vele, pedig Julia mondta neki, hogy ne aggódjon, soha többet nem megy el. A ház északon nem volt szép, de Julia pont azt akarta, és Philip hagyta, mert Julia azt mondta, hogy majd felújítják. Philip nővére is ott volt, szerződést hozott a szonátára, meg sok pénzt, és zongoráztak.Philip nem akart a temetőbe menni. Az anyja és az apja egy sírban feküdtek. Julia sírt, és azt mondta neki, hogy ez olyan szomorú. Visszafelé a komp panorámateraszán ebédeltek, a tenger csendes volt, északi szél fújt, úgy, mint minden nap. Philipet az érdekelte, hogy fog átjárni a szigeten a kikötőhöz, a hajójához, mert már hiányzik neki. Julia megígérte, hogy ezt is elintézi, csak előbb nászútra mennek az Államokba. Philip nővére meghívta őket.