Kiscicámnak.
.
.
Három héttel ezelőtti történt. Kenneth akkor hagyta el a partot. Végleg.
Mindenki csak a “beach”nek hívta, nen lehetett tudni, miért.
A part mentén végig fák álltak, zöld levelükkel árnyékos adva – homok egy szem sem volt, még a környéken sem.
A tó, amit mesterségesen duzzasztotrak fel egy patakból, nem volt túl nagy, a másik part talán nyolcvan méterre lehetett.
Az egészben volt valami szürreális, a gát túl magas és széles volt, és szinte agyonnyomta a kis tavat.
.
Kenneth nem tudott belelazulni a napba.
Már az oda vezető úton nőni kezdett benne a feszültség, ami a sajtos tejfölös lángos rendelésekor tetőzött.
Alig várta, hogy elinduljanak haza.
.
Nem tudta, miért.
Néha, még jóval az eset után is eszébe jutott az a nap, és a feszültség ugyanúgy öntötte el, mint akkor.
Volt valami baljós abban a helyben.
.
Talán a fák.
Ami alatt a föld ugyanolyan kopár volt, mint a fák ágai..
.
Halott volt az egész.
Horák Árpád 