Szerző: Horák Árpád

Hüvös volt az árnyékban, Greg pont azért választotta a padot a színházkert mögötti parkban. Alig néhányan ismerték csak a helyet, pedig három percre volt a város alsó, központi terétől. Az óváros nyúlott fel a parkig, hogy aztán a modern keveredjen a hagyományossal, a szűk terek kitáguljanak, a békés embereket meg feszült arccal munkába sietők váltsák… Tovább (1143.) Holnap reggel →

Színes virágok a réten és az ablakban. Barna balkonládákból csepegő víz. Nem volt még két ily egybecsengő szív; Julie mindig erre a mondatfoszlányra gondolt, amikor felnézett a panzió mindhárom szintjét elborító vörös muskátlikra. Abban az évben csak az alsó két sorba vett futót, a két felső erkélyre és a földszinti ablakokba Dél-Afrikai mombatika került. A… Tovább (1143.) Azt az utat járom →

A hetes vágányra futott be, utoljára. Nem engednek be több gőzmozdonyt a belvárosba. Zaj, légszennyezés meg ilyenek. Az utolsó nap. Pár újságíró jegyzetel, szalagcím nem lesz belőle, de színes érdekes másfél hasáb - esetleg. A pár a főbejárat melletti padon ül, az volt az első a peronon, háttal ültek a büfésornak, és rántotthúsos szendvicset ettek.… Tovább (1142.) Nem zakatol tovább →

Túl sokat beszél. Alapból is sokat, de a felesleges kérdésekkel többnek tűnik az elégnél. Barátságos, mégis sok. Nyugalomra vágyó vendégnek nem való hely. És a magyarázkodás. Minden hiba oka megmagyarázott, túlmagyarázott és kínos mosollyal kisért lesz. A hallgató mosolya is kínosan húzódik. De a ruha. Tökéletes. Kiemel, ahol kell, fiatalos, könnyed és egyedi. Visszafogott színek,… Tovább (1141.) Élet után is 2 →

Nem ment be a házba, mert fülledt, vihar előtti idő volt, északi széllel. Huszonkét fok, nem a június közepi ragadós meleg. Ez volt a kedvence. A spanyol szilfa alatt ült le, a széles, bordó fotelbe, Krispót olvasott, bár minden barátnője szerint Krispo egy kisebbségi író volt, akinek ez volt az egyetlen erénye, ha ez egyáltalán… Tovább (1140.) Élet után is →