Szerző: Horák Árpád

Kelet felől jöttek a felhők, hideg levegőt tolva a parkolóra. Mindig onnan jöttek, eltakarva a napot, kora esti sötétséget hozva. A rózsaszín virágok alatti zöld elmélyült, a fehér kaspók szürkébe váltottak, lekerültek a napszemüvegek, az emberek meg nyugtalanul néztek körbe. Mindig így volt. Akik emlékeztek, azok mondták, hogy a vihar mindig onnan jön, először a… Tovább (3229.) Mindig →

A zöld levelek között vakítóan sütött át a nap. Alig múlt hét, az ereje mégis mutatta, hogy kánikula lesz. A diófa mellett egy macska feküdt, nem tűnt nyugtalannak, az egyik hátsó lábát lazán lógatva nézte az ébredő udvart. . Az ölelés meglepetés volt. Nem messze a diófától, ahol a macska ébredt a nappal, a két… Tovább (3228.) Az én tanácsom →

Alisha csak megvonta a vállát: neki aztán tök mindegy. Ő senkinek nem a kincse. . Large mellett ült a tábortűznél, nem igazán bírta, igazából idegesítette, de olyan kevés fiú volt, és ő még valahogy partiképesnek tűnt. Meg hát Kevin. Ő jó lett volna. . Alisha harsányen mesélt valamit, igyekezett minden figyelmet maga felé fordítani, ez… Tovább (3226.) Az én kincsem – Alisha →

Este a táborban Kevin Sophia mellett ült, a tüzet bámulta, és hallgatta az egyre halkuló beszélgetést. A résztvevők lelkesek voltak, magukról beszéltek, arról, hogy milyen tudatosan élik a mindennapjaikat. Kevin dobott egy fát a lángok közé, és átment ahhoz az asztalhoz, ahol az italokar tartották. Ahogy távolodott a tűz fényétől, és a félhomály barátságosan ráborult,… Tovább (3225.) Az én kincsem – Kevin →

Mein schatz. . A keresés az erdő szélén indult, tízen azonnal szétszéledtek, és keresni kezdtek. Kevin nem mozdult, Alisha hátát nézte, a fejét félig a föld fele fordítva. Alisha is elindult a többiek után, többen meg már egy értékesnek gondolt tárggyal sétáltak visszafelé. Ford, aki az összejövetelt vezette, kérdőn nézett Kevinre, de Kevin továbbra sem… Tovább (3224.) Az én kincsem →

Ez jó. . Kolon Bridgertons hálás szívvel ébredt. A nap felülről világította meg a felhők puhának tűnő szélét. Olyan volt az egész, mint egy lebegő sziklahalmaz. Kolon a kék dzsekijét vette fel, és sántikálva sétált a járdán. Alig nézett fel, mielőtt átment az úton. Nem fázott, a nap melegen sütött. Annyira melegen, amennyire decemberben tud.… Tovább (3044.) Ez jó →