Bakapja a horgot, és követni kezd. A horog pici volt, egészen aprócska. Szinte láthatatlan. De ő ráharap, mert már várta. Akarta. És jön utánam - követ -, amikor bemegyek a szobába, és figyel. Figyeli, hogy mit csinálok. A pórusaiból árad a félelem és csalódottság: utálja ezt a helyzetet. Próbálja felhívni magára a figyelmet, de én… Tovább (371.) Ambassador
Kategória: Hatás
369. Nap
Ma forgott a nap, mint a szél. Mint a szél iránya. A gyepet nem lehetett látni, annyi fehér virág borította a teret. A nap pont szemből sütött be a fák közé, és elvakitott, ahogy a sziklák között vezető ösvényen elérted az első padot. Kétszer is visszanéztél, mert a tegnap előtti roncsnak nyomát sem láttad, ahogy… Tovább 369. Nap
368. Nap
Visszafogott. Visszafogott és nyugodt. De felszín alatt ott fortyog a vulkán. Amikor ma először találkozol vele, akkor is érzed ezt. Talán változni fog majd ez. Talán. Vagy ez még csak a csoporttá alakulás első lépése lenne? Nem valószínű, mert ahhoz túl régóta tart már. Ahogy ez a huzavona is túl régóta tart. Ez. Tudjátok! Nem… Tovább 368. Nap
367. Nap
Már harmadszor káromkodsz tíz percen belül. Az egészet legszivesebben a sarokba vágnád. Keresel valamit, amit a falhoz vághatsz, de nem találsz semmit, így dühösen állsz fel a gép mellől, és fel-alá járkálsz a nappaliban. Robbanás előtt vagy. Tudtad, hogy gond lesz vele. Már az elején tudtad, hogy a részvétele erőltetett, és nem a te céljaidat… Tovább 367. Nap
366. Nap
A jatagán úgy csap le, mint aki tudja, mi a dolga. De a lelkedből nem érkezik meg a válasz. Azt sem látod tisztán, hogy a ciklámenbe hajló elénk piros köteléket sikerült-e elvágni. És azt sem érted, hogy miért nem a szokásos arany szint látod. Kinyúlsz jobbra, de a kezed megáll a levegőben. Először azt hiszed,… Tovább 366. Nap