Horák Árpád

Újra feléjük nézett, leült a kanapéra, a telefont maga mellé dobta, és a kezében lévő papírlapot még kisebbre hajtotta. Reggel óta gyürögette, hol dühösen, hol kétségbeesetten, mégsem akart múlni a fájdalom, amit érzett. Nem volt évforduló, a karácsony egy hónap múlva jött csak el, az eddig kiválóan beváló taktikák mégis csődöt mondtak aznap. Az érzés… Tovább (546.) 17063. nap →

Nem hozzá indult el, meghökkenve állt az ajtóban, a lány viszont mosolyogva fogadta. Meg lett volna beszélve? A két folyosó találkozásánál, jobb oldalon álló anyósa villámló tekintetéből ítélve, akár tudta, hogy jön, akár nem, a család nem szívesen fogadza. Élénk, piros szín mellett sétált be a szobába, a lány egyből hozzábújt, és a talán homokszínű… Tovább 545. nap →

A lány piros kalapban unott arccal fordult vissza Niel felé. A sor, amiben álltak, a terminál közepéig kígyózott, és percek óta egy tapodtat sem mozdultak előre. A repülőtéri biztonsági próbariadó fél órája tartott, és ha másra nem is volt jó, az utasokat felbőszítette. Niel látta a táblán, hogy a gépe késve indul, a szemével továbbra… Tovább 544. nap →

– Nagy templom! – Köszönöm szépen, jól vagyok! Nagy templom? Jól van akkor! Kis város, nagy templom. – Gran. Gran. – Gran. Értem. – Gran iglesia. Hol? Hol? Nagy templom. – Itt ötszáz méteres körzetben konkrétan négy templom is van. Melyik lenne szimpatikus, barátom? – Nagy templom. – A legnagyobb templom a várban van. A… Tovább 543. nap →

Niel a használaton kívüli vasúti alagút bejáratánál állt. Pont olyan volt az alagút, mint amiben a kincsvadászok a nácik aranyvonatát keresnék, csak ez nem dél-lengyelországban volt. Niel három napja érkezett a Svájci-olasz-osztrák határhoz, és bár minden reggel kisétált az alagúthoz, még nem gyűjtött elég erőt ahhoz, hogy belépjen. Valami olyan várta a sötétben, amit senki… Tovább 542. nap →