Horák Árpád

Hat óra múlt, a félhomály mégis az ismét közeledő estére emlékeztette. A szél rángatta a fák ágait, és a fehér, hópiheszerű virágokat a levegőbe emelte, és úgy csapta őket földhöz, mintha dühöngene. A nő egy kopott, zöld padon ült, a liget közepén, nem törődve a széllel, és egy újság címlapját nézte. Mosolygott, azzal a mindent… Tovább 486. nap →

A macska az ablakpárkányra ugrott, amikor a látogató az előszobából a nappaliba lépett. A hátát meggörbítette, a fejét a föld közelében tartva, meredten bámult felfelé. Nem lehetett tudni, hogy fél, vagy simogatásra vágyik a belépőtől. A férfi leült a kanapéra, csendben várva a felajánlott italt. A házigazda még a konyhában töltötte a poharakat, amikor a… Tovább 485. nap →

A hajó a part közelében állt, leengedett vitorlákkal. Még csak az ősz első napjai teltek el, a téli partra vontatásig még hónapok voltak hátra, a vitorlás mégis szinte szomorúan, árván ringatózott a vízen. Nem voltak hullámok aznap. Napos, szélcsendes idő volt. Olyan, ami mindenkit sétára csábít. A hajó fehér oldalán a kék Dinesty felirat egy… Tovább 484. nap →

A sötét belső teremben ültek, és a harmadik Guinness felett nézték egymást. Percek óta nem beszéltek, a csend mégsem nyúlt kínossá. A világítást adó kültéri neonreklám valami nyolcvanas évekbeli terméket hirdetett, a kort annyira jellemző bárgyú stílusban. A képen a nő harminckét foggal mosolygott, a haja túl magas, a szája túl vörös volt: pont, mint… Tovább 483. nap →

A százharmichetedik napon lépett ki a házból. Soha nem volt még ilyen hosszú a tél, ami úgy kötötte röghöz, mint parasztot a törvény. Nyolc éve élt az északi sarkkör felett a rönkházban, de most először szorult be hónapokra. Élelme, vize bőséggel volt, egyetlen veszély, ami rá leselkedett, önmaga volt. A több, mint négy hónap egyedül,… Tovább 482. nap →