(550.) Redőny és spaletta 3. befejező rész

Albert már a beszélgetés közben eldöntötte, hogy letartóztatási parancsot kér Kevin ellen, de csak a kocsi felé közölte ezt Barbarával. – Visszamegyünk a kapitányságra. Beszélek a kapitánnyal. Szét akarom szedni azt a lakást! Csak találok valamit! – Nem fogja megadni. – Barbara rezignáltan ült be a kocsiba. – Meg fogja adni. Már háromszor felhívott ebben… Tovább (550.) Redőny és spaletta 3. befejező rész

(549.) Redőny és spaletta 2. rész

A Központi Nevelőintézet inkább látszott börtönnek, mint kedves otthonnak a hat méter magas falaival, mégis könnyen bejutottak: elég volt felvillantani a rendőrigazolványukat, és már benn is voltak a szürke épület által körbeölelt belső udvaron. Az igazgató a főbejárathoz vezető lépcső alján várta őket. Albert szerint túl gyorsan ért oda. – Jó napot! – köszönt előre… Tovább (549.) Redőny és spaletta 2. rész

(548.) Redőny és spaletta 1. rész

– Majd a kocsiban megbeszéljük! – Albert kinyitotta Barbarának az ajtót, és rámosolygott. – Drágám! Mióta megtudta, hogy egy csúnya esküvő előtti szakítás miatt hagyta ott a szülővárosát, és költözött fel a fővárosba, drágámnak szólította az új társát, bár a szó olyan üresen csengett, hogy az már őt is zavarta. Először jópofának tűnt ez a… Tovább (548.) Redőny és spaletta 1. rész