Etel az általa ismert kétszáz káromkodásból negyvenhetet mindjárt az első mondatában felhasznál. Ezt nem teheti! Ezt hogy gondolja! Ő az egész családot védi! És különben is!
Egymással szemben állnak, húsz centire egymástól, Etel őrjöng, a férfi, akit uramnak szólítanak, csititja. Etel nem igazán tud komoly érvet felhozni az óriás mellett, csak azt hogy SZERETI. Úgy tűnik azonban, hogy ez is elég. A férfi sajnálkozik. Nehéz döntés volt ez, drágám. Mondja. Etel villogó szemmel éppen szaftos riposztra készül, amikor az óriás belép az ajtón, nyomában két biztonsági tiszttel. Etel döbbenten nézi. Teljesen szét van csúszva. – Édes Istenem – gondolja, és hozzá lép, átöleli, és komoly erőfeszítésébe kerül, hogy ne sírja el magát. – Minden rendben lesz! – Súgja a fülébe. Az óriáson látszik, hogy nem érti, mi történik vele. Csak pislog körbe, tanácstalanul.
Az óriást a helikopterhez kísérik, Etel pedig egy fotelben ül, magába roskadva. A férfi, akit uramnak szólítanak eléguggol, a kezét a combjára teszi, és elmondja neki, hogy megérti őt, és hogy mennyire sajnálja, hogy ez történt. Etel ránéz, átöleli, és elsirja magát.
Susant elvesztette, és most az óriást is. Mi jöhet még?
Horák Árpád 