Etel az óriás betegágyának végénél áll, szomorúan néz le rá. Egyedül jött át. Hálás az ALANYnak, hogy nemet mondott arra a kérdésére, hogy elkiséri-e. Szívesebben jött egyedül. Az ALANY nagyon megértő vele. Ő biztos átjött volna vele. Úgy látszik, mégsem teljesen egyformák. Az ALANYban van egy nyugodt bölcsesség. Ez belőle még hiányzik. Talán a kor majd meghozza.
Ahogy az állapota javul, úgy párolog el minden neheztelése. És Mirci is él. És ha ez így marad, akkor nem történt semmi jóvátehetetlen.
Egy nővér lép be az ajtón, de Etelt meglátva diszkréten visszafordul. Etel a becsukódó ajtót nézi. Közben az elmúlt tíz évre gondol. Arra, hogy mennyi közös emléke van az óriással. És arra, hogy most minden megváltozik. És nemcsak azért, mert az óriás elmegy. Fontos dolgok történnek most az életében.
Ezt a huszonnyolc napot soha nem felejti el!
Horák Árpád 