Hatvanegyedik nap

A helikopterleszálló felé futsz, hallod a harmadik robbanást a gépház felől, és ahogy beugrasz a gépbe, az azonnal emelkedni kezd, és te semmit nem látsz a hatalmas füsttől, és amikor érzékeled, hogy a helikopter kétszer vadul körbefordul, majd zuhanni kezd a fedélzet felé, akkor már tudod, itt a vége. Négy biztonsági tiszt terem ott nyomban, gőzöd sincs, hogy csinálják, mintha mindig a folyosókanyar után állnának, hogy egyszer csak eléd toppanhassanak. Hallod, hogy a helikopterben valaki fájdalmasan nyög, amikor az egyik biztonsági tiszt feltépi a helikopter eldeformálódott ajtaját, és te két méterről a fedélzetre zuhansz, úgy beverve a derekad, hogy tuti leszakadt a veséd. Ezt egy kicsit profibban is intézhették volna, gondolod, ha már a zuhanást megúsztad. Amikor ugyanis a helikopter a fedélzetbe csapódik, olyan kiélesedett érzékszervekkel konstatálod, hogy egy kiba…tt karcolás sincs rajtad, amilyennel csak közvetlenül a halál előtt rendelkezik az ember. Kezed a lüktető vesédre szorítva visszatántorogsz az egykor főhadiszállásként működő nappaliba, és még mielőtt tudatosodhatna benned, hogy miért is vagy itt tulajdonképpen, John lép be az ajtón. A régen várt találkozás örömével indulsz felé, hogy üdvözöld, de ő köszönés helyett egy jobbegyenessel fogad. Kicsit se lepődsz meg, ő viszont nem tud mit kezdeni az arcodról el nem tűnő mosollyal, ezért zavartan nézve távozik. Eltűnik ott, ahonnan jött. A nappali egyik kétszárnyú ajtaján beáramló füst menekülésre késztet. A folyosóra kilépve balra indulsz, amikor egy távoli tompa moraj után a folyosó jobb oldalát átszakítja egy robbanás, és a falból kiszakadó közel egy tonnás darab úgy vág halántékon, hogy a folyosó másik faláig meglévő néhány métert repülve teszed meg, és a fejed a falnak csapódik. Támolyogva teszel előre néhány lépést, csodálkozva, hogy még élsz, de aztán minden erőd elfogy, térdre esel, majd a tested mellett lógó élettelen karjaiddal arccal előre a folyosó padlójára zuhansz. Az erőd a végére ért, képtelen vagy védeni magad, és mivel nem teszed előre a kezed, a járomcsontod szilánkosra törik, amikor az arcod hatalmas csattanással eléri a padlót. Tompaságot érzel csak, inkább csak valami zsibbadásfélét, nem éles fájdalmat. Két kezedre támaszkodva nyomod fel magad. A füst előtted sötétszürkéből irreálisan fehérré változik. Azon gondolkozol, vajon mi éghet, aminek ilyen fehér füstje van. Alighogy lábraállsz, újabb robbanás rázza meg a jachtot, ez hangosabb, nyilván közelebb van, a folyosó fala ezúttal is jobbról szakad ki, de most csipőmagasságban, és az első darab mindjárt a jobb térdedet zúzza szét, a lábad egyből magad alá fordul, csavarodva zuhansz a földre, miközben egy újabb robbanás tovább rombolja a folyosó falát, és egy újabb kirepülő darabja talál el, ezúttal fejen. Tétován nyúlsz a fejedhez, érzed, hogy a forró véred a hajadra ömlik, és onnan a nyakadra csöpög. Fejseb. A fejseb nagyon vérzik. Nagyjából két perced lehet az ájulásig. Ez most nagyon közel lesz. Volt már nemegyszer életedben, hogy bekopogott érted a halál. Egyszer egy barátoddal a túráján: te előbb indulsz vissza a kocsihoz, és ha nem állsz meg, hogy valamit megigazíts az kocsi hátulján, akkor egy másodperc múlva halálra gázol egy a parkolóba szabálytalanul bevágódó teherautó. Vagy amikor egy tizedmasodperc alatt döntöttél, hogy mégsem előződ meg az előtted igencsak visszafogott tempóban haladó autót úgy, hogy közben egy motoros jön szemben. Sötét éjszaka van, sietnél haza, hosszú volt a nap, de talán ez neccesen közel lenne a motoroshoz. A melletted szinte azonnal elhúzó, és csak egy világító lámpával közlekedő autó tudatosítja benned, hogy most nem haltál meg negyedmagaddal együtt. Kúszva folytatod az utad, a fene se tudja hova, amikor melletted egy négyéves kislány függönyből vart menyasszonyi ruhában kérdezi tőled, hogy elveszed-e feleségül. Etel áll a háttérben és jobbra mutat, ezért arra indulsz, bár egy átsuhanó gondolat tudatja veled, hogy ez nem a valóság. Hallucinálsz. Gyorsabban veszítesz vért, mint ahogy gondoltad. Egy perc az ájulásig. Most Susan jelenik meg, és határozottan jobbra mutat a kinyújtott kezével. Lábraállsz. Te sem érted, hogy hogyan, és jobbra tartva kijutsz a füstből a fedélzetre. Nem látsz más esélyt, így ahogy eljutsz a korlátig, azonnal az óceánba veted magad. Félő, hogy vérző sebeiddel a cápák gyorsan megtalálnak, de erre nem kerül sor, mert szinte azonnal melletted terem egy motorcsónak, és Etel a karját nyújtva feléd, segít, hogy a csónakba juss. Mindened lüktet, ahogy a csónak padlóján fekve Etelt nézed, aki folyamatosan beszél hozzád. Semmit nem hallasz abból, amit mondt, számodra csak némán tátog a szája. Megsüketültél az első robbanásban. Etel látható aggódással néz rád, és közben a mellette guggoló, számodra ismeretlen férfihez beszél. A kórházban az óriással egy szobában fekszel, Etel az ő ágyánál áll, veled nem is törődik, holott jól látható, hogy az óriás lelke, már messze jár. Egy nővér lép az ágyadhoz, közli veled, hogy beköt egy infúziót. Te inkább kaviárt szeretnél, mondod, és nem érted, hogy ezt a nővér miért nem találja viccesnek. A nővér arca nagyon ismerős, tudod, hogy már láttad valahol. Főleg a szeme ismerős. A szeme, ami szomorú. A repülő, ami a másik kórházba visz, aminek nem mellesleg cseppet sem örülsz, egyáltalán nem érzed magad szállítható állapotban, mindened fáj a rázkódástól, szóval a repülő a sziget felett repül el, és te, kinézve az ablakon, látod, hogy csak pár szikla látszik a víz felett, a sziget többi része jól látszik a kristálytiszta vízben, még a pálmaligetek is jól kivehetők. Mintegy szellemsziget. A halál illata lengi körbe az egészet. Az illat kellemes, az ember inkább rothadó bűzre számítana. A repülő belsejébe visszaforduló tekinteteddel Etel édesanyját találod meg, aki melletted ülve, buddha üdvözült mosolyával néz le rád, a férje mögötte áll, és a vállát fogja. Etel váltja hirtelen a házaspárt, ölében Mircivel. Etel folyamatosan, mantraszerüen ismételgeti a “SZERETLEK” szót. És mikor már kb ötvenedszer mondja el, Mircit a fejedre rakva távozik. Mirci nem lehet nagy formában, mert a lábai ugyanúgy szétcsúsznak, mint legutóbb, és a hasa most is a fejeden landol, ami most puha és meleg, nyoma sincs a múltkori keménységnek. Mircinek ez nem tetszik, és ezt panaszos nyávogással jelzi is.

Tisztán hallod a macska nyavogását, a szemed úgy pattan ki, mintha vészhelyzet lenne, azonnal teljesen éber leszel, és a fejedhez nyúlsz, hogy Mircit levedd onnan. A levegőt markolva, és az ágyadban felülve nézel körül a kabinodban. Etel a fotelben olvas, és rád mosolyogva mondja: egy pillanatra elaludtál. Álmodtál valamit?