Még harminc fok van, amikor felkelsz a kedvenc hintaágyadból, és elindulsz, hogy a nappalin át felsétálj az emeletre. Közben hallod, hogy két szomszédos házban is zajlik az élet. Tombol a nyár. Minden nyaralóban teleház van. A fejed az ég felé forditod, és a fátyolfelhőket nézed. Ha ez így marad, akkor gond lesz az esti hullócsillagnézéssel. A közelben elő héja már a második kört teszi meg a feketerigóval a karmai között. Mintha dicsekedne a fogással. Eszedbe jut egy ötlet, amit bent fel kell írnod. Egy pillanatra megtorpansz, de nem állsz meg teljesen, csak lelassitasz. Felemelt fejeddel Istent nézed, és már lendül a kezed, amikor rosszul értelmezett jólneveltségből visszafogod magad. Ez azonnal megérted, mint ahogy az is, hogy erre az udvarra nem lehet belátni, ezért totál feleslegesen fogtad vissza magad. A lehajtott fejed csak a lépcső alján emeled fel, és miközben a legalsó fokra lépsz, a tegnap esti viharra gondolsz. És arra, hogy mi jutott eszedbe a mennydörgésről.
Nyolcvannyolcadik nap
Horák Árpád 