Csendesen suhantok. 10 perc. Maximum ennyit leszel Vele.
– Sajnálom a kocsidat!
– Egy roncs volt!
– Tényleg egy roncs! – nevetsz. Ő is Veled nevet. Aztán feléd fordul, és bámulni kezd. Te nem fordulsz felé. Csak érzed, hogy néz. Nyoma sincs benne semmi indulatnak. Aztán újra előre fordul, és az utat nézi.
– Mit csináltál az állatkertben?
– Munka. És Te?
– Az unokahúgomat vittem el. Három éves. Most volt először. Az oroszlán tetszett neki a legjobban. Már a képeskönyvekben is az oroszlánt imádta.
– Ez érdekes!
– Tényleg az!
Újabb csend.
– Itt majd balra!
Bekanyarodsz.
– Én most itt kiszállok!
Megállsz. Nem kérdezed meg, hogy miért nem akarja, hogy elvidd a hazáig.
Horák Árpád 