Alulról néz fel rám. Alacsonyabb. Ezért. A vállig erő haja eltakarja a blúzából kilógó meztelen vállát. A fejét kissé balra döntve, mosolygó szemmel, boldogságot sugározva áll előttem. Kissé félszegen.
Ez nem gyengeség.
Mindig érzem az erejét. Csak átadja az irányitást nekem. Átadja önmagát nekem.
Bizalom.
Ez van a mosolya mögött. Ahogy leül az ágyra, a kezével végigsimít az ágytakarón. Nem néz oda, csak a kezével figyeli. A felsőtestét kissé ringatva vár. Nem sürget. Nem követelőzik. Várja, hogy mi jön. És elfogadja. Amit adok.
Egy rándulással ébredek reggel. A vállgödrömben pihen a feje. A karja keresztben a mellkasomon. Egyenletesen szuszug.
Ő nem ébredt fel.
Horák Árpád 