Ahogy átvágsz a téren, érzed a hátadban a tekintetét. Meglepődsz, mert nem kelt benned rossz érzést.
Pedig nem szeretsz idejárni.
Az előbb is. Ahogy elfordulsz a sarkon, és szembetalálkozol a névvel, fejcsóválva mész tovább: még mindig hat rád.
Ez az a fajta valami, amire azt mondják: ennek sosem lesz vége.
Amikor visszaérsz a kocsihoz, felnézel a tetőablakokra. Mindegyik nyitva.
Laposakat pislogva ülsz be a volán mögé, és úgy kanyarodsz ki a parkolóból, hogy nem nézel el balra.
Csak a szerencsédnek köszönheted, hogy nem jött senki a telep felől.
Áthajtasz a felüljárón, és elindulsz a belváros felé.
Még nem érsz haza, amikor Shakespeare jut eszedbe, és az általa alkotott szókapcsolatokból egy: a szerelem vak.
Horák Árpád 