A feje az ablakhoz koccant, ahogy a ócska autó átment a kátyún. Nem törődött vele, a szeme továbbra is az ezerszer látott tájat figyelte: a ritkásan álló fenyők, a katonai tábor mellett magasodó, tornyot nézte. Nem illett oda. Nem volt értelme, hogy ott volt. Tűzoltók használnak ilyet kiképzéshez, és a torony, itt a semmi közepén, idegenül hatott.
Megállította az autót, és kiszállt. Keserű mosollyal az ajkán indult el az épület felé. Ez a torony, olyan, mint ő.
A sűrű aljnövényzet között átverekedve magát, érte el az omladozó épületet. Ajtó sehol, a tábla pedig, ami a belépést tiltja, a földön hevert.
Megállt, és csak nézte.
Horák Árpád 