Nem figyelt. Mereven ült, magába zuhanva, és az előző esti veszekedésről beszélt. Visszakérdezett ugyan egy ” te hogy vagy “- gyal, de a válaszra már nem figyelt; belesüllyedt egy másik világba. Egy olyan világba, ami csak az övé volt, ahova senki nem léphetett be. Ez volt az, ami megóvta a mindennapoktól.
Aztán váratlanul magához tért, remegésig fokozódó feszültséggel a testében, és menni akart. Felesleges volt marasztalni, úgy menekült, mint akit üldöznek. A démonai nem kímélték, űzték, mint vadász a vadat.
Az ajtóban már kiült az arcára a pánik, háromszor is köszönt, mint aki nem akar elszakadni, majd kilépett a ködbe.
Aznap láttam utoljára.
571. nap
Horák Árpád 