Olyan lány volt, aki magában hordozza a csodálatost. Egyből beleszerettem. Szabályos, szép arca volt, tökéletes alakkal, igazi klasszikus szépség. Tudta, mi a helyes, és aszerint élt, meghódítva minden dobogó szívet. Sosem arról beszélt, amiről kellett, szeretett, és a hosszú, fekete szemöldöke, mint sötét bogár a napon, vonzotta a tekintetem. Úgy nézett rám, mint azelőtt senki, talán ezért szerettem. Talán a jóságért, amivel elkerülte a hamisságot, a kimondott szavaiért, vagy azért, ahogy a bal csuklóját megtörve tartotta.
Amikor először megérintette az arcomat, elnyílt szájjal, – várva a csókom -, kértem, maradjon örökre.
Hét évig maradt velem.
Horák Árpád 