Csendesen folyt a patak a völgy északi végénél, megnyugodott,miután az éles sziklákon lerohat a mélybe. Ez az egy patak tartott csak észak felé, mint egy renitens diák, az Eger is dél felé vitte az őszi lombot, egészen a Dunáig. Szerda volt, a hét közepe, egy utolsó kellemes őszi nap, az almák már a pincében voltak, beládázva, a fű sárgult, a macskák híztak, várva a telet. A sír a falu szélén, a temető mellett, egy zsákutca gazos végében állt, nem megszentelt földben. Pont ahogy élt, kirekesztve, egyedül, mindig magányosan.
Senki nem beszélte azt a nyelvet, amit ő.
915. nap
Horák Árpád 