(921.) Újra

Újra vagy. Kinyitod a szemed, végignézel az Atlanti óceán laposan kúszó hullámai felett lenyugvó nap utolsó narancssárga sugarain, szeplőid lüktetnek és várod az estét. Elég ez. Szépséged lágy, vonz, meg akarlak érinteni, a hajadba túrnék, félve, hogy a pillanatot nem tudom reggelig nyújtani, amikor álmosan, lustán ölelsz, és magadat felkínálva nyúlsz el az ágyon, én meg mohón fúrom öledbe fejem; illatodért. Szeretlek. Mérhetetlenül. Egy lehetek veled, és te hagyod, elfogadsz így.
A homok forró, ami a házat a víztől elválasztja, de a bőröd hűs, mert a lecsúszott sárga takaród nem húzod vissza.
Én meg a mosolyodban látom tükörként a boldogságom.

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s