Homlokom a szőnyegen, testem görcsben; utánad sirok. Nem ismerlek. Álarcoddal véded magad, szívemet kitéped, ennél közelebb nem lehet menni, a pokol bennem van; mégis gyűlöllek téged. Ne kérdezd, miért, nem igy indultam, szeretni akartalak, érteni, ölelni, ha hosszú út után hazaérsz, nézni, ahogy eszel, szeretni egyszerűen, de nem tudom, hogy kell. Neved koppan a falon, mint tölgyfa bot, holnap veszek egy telefont, mondanám, de ez a valóság, Laura Marling nem énekel, nincs üvegszilánk, csak a szégyen. Magamon kell segítenem. De nem tudok.
Rebecca. Neveddel az ajkamon alszom ma el. Szeretlek. Most mi legyen? Nem ezt akartam.
Horák Árpád 