Fény csillant a felhőkön, sárgára festette a domboldalt a nap, ma kétszer is. Gyorsan ereszkedtünk a völgyben, vitt az élet, mellettünk gyorsuló fák mellett jött a zöld, a szél, ami a tó felől fújt, meg egy régi barátság és az erdő. Az erdő fogadott bennünket, hűvösét ajánlotta, szellőt meg árnyékot és nyugalmat is. Ne siess!
Megálltunk. Nem teljesen, csak annyira, hogy utol érjen bennünket valami, amire száz éve várunk. És amire száz éve is száz évet vártunk.
Horák Árpád 