Három, zöld, közepes méretű uborkát hozott ki az üvegházból. Jane reggel nézte meg a termést, hozott paprikát, uborkát, patisszont; ami érett volt, leszedte. A közepes méretűeket kereste. Ő használta ezt a szót, szőke, copfos kislányként talált rá, és nem engedte. Clair, a nagynénje, aki két éves kora óta nevelte, elnéző mosollyal fogadta a bohókás szót, a személyzet kinevette, csak Clark nem, ő a lovak mellett volt, és amikor Jane tizenhat lett, bevitte az istállók mögé, és bevezette a szerinte fontos ismeretekbe. Jane boldogan fogadta ezt.
A három uborkából saláta lett, ez vitte be a napfényt az alagsorba, ahol rácsok mögött, bűzös, áporodott levegőben Conny várta a szabadulása napját. Nem tudta, hogy az soha nem jön el.