Greg erős vállal támasztotta a padot, Chloe nem akart már hintázni, de leszállni sem akart, csak apázott, nem volt hajlandó sem lejönni, sem más szót kimondani. Apci. Három hete kapott rá erre, Greg nyakába csimpaszkodott, ott is aludt el este, szép arccal, úgy, mint amikor még boldog családban élt. Ramonát egy éve vesztették el, baleset volt, de volt az egészben valami furcsa, a boncolás szerint az ütközés előtt Ramona már halott volt. Susan nem engedte Gregnek, hogy utána járjon, templomba kezdett járni, Chloe meg elnémult. Aztán három hete apcizni kezdett, és egész nap Gregen lógott, mint egy fürt banán.