(1197.) Dom

Hetvennyolc. Rebecca számolta. Végig számolta. Tudta, hogy nem tévesztette el. Pontosan hetvennyolc volt.

Az út hazafelé a szokásos volt. A hőség enyhült ahogy beért az erdőbe, a fák között hűvös szél fújt, szólt a zene, és Rebecca a semmibe révedve vezetett. Olyan nap lehetett volna, mint a többi. De nem olyan volt.

Három és fél év múlva értette meg. Onnan tudta, hogy pont három és fél év volt, mert a születésnapok is pont fél évre voltak egymástól. Újra arra autózott aznap. Nem szólt a zene, Rebecca csendes volt, békés, de nem boldog békesség töltötte el. Akkor értette meg, hogy ott valami véget ért. A könny végigfolyt az arcán. Próbált kicsit mosolyogni. Nem tudott.

Össze volt törve a lelke.

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s