Szépek a szavaid, Rebecca, mint apró mag kerülnek belém, hogy mondatokká és oldalakká nőjenek. Száz vágyamat cserélném be erre mindig, akarom hallani, a te szádból, onnan máshogy jön ki, úgy, mint oroszlán lép ki a pampafűből, fenségesen, lenyűgözően és lustán. De nem úgy lustán, mint ha a kanapén tespedsz, máshogy lustán, mert van ereje lassan is jönni, hova is sietne, hisz övé a világ minden figyelme.
Rebecca. Néha olyan szavakat mondasz. Elakadok rajtuk. Milne használ ilyen szavakat, pont oda illenek, mégis oly távol vannak a hétköznapitól, mint a túrógombóc, amit piros fedelű zománcozott kisedényben teszel elém.
Olyan ez Rebecca, hallgatni téged, mint száguldó vonat mellett rántotthúsos szendvicsbe harapni, és megállítani az időt, abban a pillanatban, amiben örökké benne akarsz maradni.
Horák Árpád 