Kék tó mellett zöldellnek a fák. Ilyen ma a reggel.
Nem vasúti sín melletti szürkeség, lakókocsi szétrobbant maradékával.
Hol a sárga, ami a földet elérve a meleget hozza? Hol a vörös, az életet adó vörös?
Lila lett belőle.
Halványlila. Kedves, barátságos lila. Sima és bársonyos lila.
Megérintem, majdnem meleg, magába szippant, elvarázsol, mintha látna belülről, közben meg mutatja magát – lemeztelenített lelkét adja át nekem.
Lila kell a falra. És a plafonra is.
Hogy körbevegyen.
Horák Árpád 