(1370.) Július közepe

Furcsán susogott a nádas, amikor elérték a partot. A meleg éjszaka lággyá tette az ezüsthidat, varázslatra várva álltak a végénél; John fogta közben Susan kezét. A víz mindig lenyűgözte Johnt. Úgy tudta körbeölelni, hogy mindenhol hozzá ért.

A július közepe mindig szép. A forró hajnal mély nyugalmat hoz, és azt ígéri, hogy ez örökre így marad.

A sötétben persze eltűnnek a színek, csak a szürke marad, mégis tudjuk, hogy ott vannak, csak reggelig rejtőzködnek kicsit, hogy akkor újra vidáman megmutassák magukat.

Ha eljön a reggel – és mindig eljön -, akkor narancssárgával jön, azért, hogy mosolyt csaljon az arcokra.

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s