Ewa az ablak előtt állt, Marcus mögötte, az egész város látszott a dombról. Négy éve költöztek oda, Ewa akart ott élni, mindenki felett, látni akarta a lassan úszó felhőkre visszaverődő fényeket.
Marcus egy fejjel magasabb volt, Ewa hátrahajtotta a fejét, meg akart pihenni, nyugalmat akart, békét, nem gondolni a tegnapra – de leginkább semmire.
Ewa megrándult, amikor Heather megszólalt. Nem vette észre, mikor ért haza..
– Ő van itt?
– Igen.
– Kijössz velem a temetőbe, anya?
– Ma nem tudok.
Heather egy szál sárga virágot tett a sírra.
– Ezt neked hoztam, apa. És ne haragudj. Anya ma sem tudott kijönni.
Horák Árpád 