Fran elindult, hogy megtegye az utolsó egy kilométert.
A benzinkútig négy és fél óra volt az út, vissza öt és fél. Lock egész úton tiszta maradt, a ház előtt azonban minden alkalommal beletoccsant egy pocsolyába. Fran nem értette, miért csinálja. Sárosan nem engedte be a házba, Lock mégis hasra vágta magát. Minden alkalommal.
.
Lock nem engedte be a kölykeit a lápba. Anyai szeretettel terelgette őket vissza, pedig ő maga úgy mozgott a sáscsomók között, mintha otthon lenne. A kölykök már fél évesek voltak, Fran mégsem vitte őket kutyaiskolába, inkább Lockra bízta a nevelésüket. Csak kisebb vita után dőlt el, hogy mindet megtartják. A névadással is gondok voltak. Nehezen találtak különbözően hangzó neveket.
.
Fran megállt a ház előtt, Lock meg sem próbált bejutni, a ház és a víz között lefeküdt, ott várta a kölykeit.
A ház nem illett a természetbe. Világoskék, egy emeletes, viktoriánus stílusú ház volt, csak a vaskos cölöpök, amin állt, azok mutatták, az előző tulajdonosa a természetbe álmodta. Fran egy rönkházat akart az autópálya másik oldalán, de nem bánta meg, hogy ezt vették meg. Nem volt elvakult emberkerülő, de megszerette a csendet.
.
Fran betette a söröket a hűtőbe, és elindult, hogy lezuhanyozzon. Nem jutott el a fürdőszobáig.
Megszólalt a telefon.
Horák Árpád 