(1416.) Clara

Azon a nyugágyon feküdt, ami a völgyre nézett, igazgatni kezdte a seszínű bikinifelsőjét, kettőt kortyolt a koktéljából, és maga mellé tette a könyvet. A könyv túl komoly volt egy meleg, nyári naphoz, a koktélt túl régen keverte, nem volt már hideg, a medence sem hívogatta; az egész napnak jónak kellett volna lennie – és mégis.

Clara nem találta a helyét.

A szabadsága alatt krimiket olvasott, néha valami romantikusat, megbánta, hogy szépirodalmat hozott – de érezte, hogy nem ez a baj.

Lassan felállt, a medence lépcsőjéhez sétált, és rálépett az első fokra. A víz körbeölelte a bokáját, nem lépett többet, megállt, és az utca felé fordult, mintha keresne valamit.

Hiány. Ezt érezte, nem tudta beazonosítani, hogy mi is az, és az üresség megrémítette. Mélyen volt, mint addig még soha, és a dolgok, amik addig emelték, aznap nem váltak be.

Kilépett a vízből, és bement a házba, hogy felhívja Saraht.

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s