(1500.) Palacsinta

Orsi palacsintát sütött a gyerekeinek, mert emlékezett rá, hogy az anyja hányszor utasította el a kérését azzal, hogy bonyolult a palacsintasütés, húsz percet kell állni sütés előtt a tésztának, meg ilyenek. Már tudta, hogy nem nehéz az, és elhatározta, hogy ő más lesz, és mindig süt a fiúknak, ha kérnek.

Sokszor kértek.

Orsi nem várt húsz percet, bekeverte a tésztát, és sütött vagy harminc palacsintát, megkente nutellával, megszórta kakaóval, és néha magának is csinált egy túrósat.

Amikor kész lett, lerakta a fiúk elé a feltekert palacsintákat, közben beleszagolt a hosszú, dús, barna hajába, érezte, hogy az bevette az olajszagot, tudta, hogy meg kell mosnia.

Amíg a haját mosta, a fiúk zsíros kézzel összetapogatták a falat az étkezőgarnitúra mögött, Orsi nem lett dühös, nem azért mert egy női magazinban olvasta, hogy a kreativitás így fejlődik, hanem mert lemosható olajos festékkel festette ki a házat. Elolvasta a leírását, az ígért minden jót, aztán persze a kosz nem jött le a falról, csak elkenődött, amikor megpróbálta lemosni.

Így járt a zsíros kéznyomokkal is, elkenődött a folt, egyre nagyobb lett – Orsi látta, hogy ebből festés lesz. Kiküldte a fiúkat az udvarra, maga sem tudta, miért, aztán állt a fal előtt csípőre tett kézzel, megrázta a haját, és úgy döntött ő is eszik egy palacsintát.

Az anyósa diós szilvalekvárját vette elő, nem volt igazi szilvalekvár, nem olyan volt, amilyet a nagymamája az udvaron sütött egy üstben, amit mosolyogva kevert, hogy oda ne kapjon, Orsit közben lelkecskémnek szólította, a széles háta meg alig mozdult, ahogy a nehéz lapát körbefutott az üst alján.

Orsi emlékezett a szilvalekvár ízére. Semmihez nem hasonlító, semmivel össze nem keverhető, különleges íze volt. Igazinak tűnt.

A palacsintához nem illett, ahhoz inkább a barack passzolt, amit dióval bolondított meg néha, amikor újra vágyott, amikor játszani akart, olyat tenni, amit máskor nem.

 

A fiúk visszajöttek az udvarról, játszani akartak, gépezni, Orsi mondta, hogy jó, ő ment ki a teraszra, helyet cseréltek, Orsi vitte a telefonját, hogy kapcsolódjon a világhoz, mint abban az afrikai faluban, amiben előbb volt mindenkinek tv-je, mint hűtőszekrénye.

 

A palacsinta fele megmaradt, a fiúk szeme éhesebb volt, mint a szája, Orsi kifele menet a hűtőbe rakta, jó lesz holnap uzsonnára, gondolta, majd reggel becsomagolja.

 

A fiúk reggel nem akarták a palacsintát, ők aztán ilyet nem visznek a suliba, szendvicset kértek, sajttal, meg azzal a fura zöld levéllel, aminek nem tudják a nevét, de semmi íze nincs. Orsi megcsinálta.

 

Késve ért be a munkahelyére – nem szólt neki senki, tudták, hogy a gyerekeket viszi iskolába –, a táskája mélyén ott lapultak a palacsinták, összeszáradna, ha otthon hagyná, gondolta. Kitette a mikró elé, vegyen belőle, aki akar.

Ebéd után hárman néztek be hozzá, isteni a palacsintád, mondták, olyan rég ettek ilyen jót, talán utoljára gyerekkorukban, de akkor is ritkán, mert az anyjuk szerint macerás megsütni, húsz percig állni kell hagyni a tésztát, meg ilyenek.

 

Orsi a következő két hónapban minden nap vitt be palacsintát a munkahelyére. Gyorsan kiderült, hogy ki mit szeret, ki mennyit eszik, ki az, és aki titokban oson be, hogy a többiek ne lássák. A palacsintája népszerű lett, Orsi pedig boldog volt.

 

Fél év múlva nyitotta meg a palacsintázóját a Templom-kertben. Óriási üzleti siker lett. Az emberek sorba álltak, előrendeltek, kiszállíttattak. Orsi pedig sütötte a palacsintát, hogy mindenkinek jusson.

Aki kérdezte tőle, miért nyitott palacsintázót, annak azt válaszolta, hogy azért, mert palacsintát sütni egyszerű.

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s