Tiszta volt a szökőkút vize. Tiszta és hideg. A közeli patakból szivattyúzták ki, egy pumpa a levegőbe emelte, aztán lassan csorgott végig, egy hosszú, tekergős teknőben a csatornáig.
Blance elbűvölten nézte a vizet. Néha azért hátrafordult az anyukája felé, de csak hogy azonnal visszaforduljon.
Egy angyal. Annak kell lennie.
A szökőkút alján szivárványos szárnyakkal ült egy kis angyal, és Blance-ra mosolygott.
Nahát! Mosolyog!
A kis angyal megrezegtette a szárnyait, csillámokat szórt szét a vízben, közben kuncogott Blance ámuló tekintetén.
Vásott angyal volt.
Blance az anyukájához rohant, közölte vele, hogy tálalt egy kis angyalt, mire az anyukája fagyit ígért neki hazafelére, ha abbahagyja ezt a butaságot.
Blance abbahagyta.
Megkapta a fagyit, a második nyálasnál az anyukája szóba hozta a kis angyalt.
Azt mondta, ő arra jutott, hogy csak egy árnyék volt.
Horák Árpád 