Caren harmadszor hitt aznap magának.
Magának, és nem másnak.
.
.
Caren nem szólt közbe, csak hallgatta, ahogy John arról beszél, hogy nem szereti a macskákat. Azt mondta, mindet kivágná az ablakon, közben félrefordított fejjel kaffogva nevetett.
Caren félrehúzta a szájat. Ez vajon mire jó? Miért gondolja ez az idióta, hogy harsogva el kell mesélnie, hogy nem szeret valamit. A skorpiókat sem szereti, arról mégsem beszél.
Odébb sétált, a nap felé fordította az arcát, és sóhajtott.
Tegnap.
Azt a napot kitörölné.
.
Fél órával később ért haza, mint ahogy ígérte, Shess a teraszom várta, de az ajtó zárva volt.
Bosszús lett.
Drew nem várta meg, és bár számított rá, hogy így lesz, megrázta, hogy ott hagyták.
Leült Shess mellé. A labrador vidáman csóválta a farkát, és várakozóan nézett rá.
– Látod? Felhúztam magam. Pedig ez semmi. Tudod mi a gond, Shess? A tegnap. Az a gond. Az a rohadt nap!
Horák Árpád 