(1757.) Hallottam, hogy van, és látod

Caren harmadszor hitt aznap magának.

Magának, és nem másnak.

.

.

Caren nem szólt közbe, csak hallgatta, ahogy John arról beszél, hogy nem szereti a macskákat. Azt mondta, mindet kivágná az ablakon, közben félrefordított fejjel kaffogva nevetett.

Caren félrehúzta a szájat. Ez vajon mire jó? Miért gondolja ez az idióta, hogy harsogva el kell mesélnie, hogy nem szeret valamit. A skorpiókat sem szereti, arról mégsem beszél.

Odébb sétált, a nap felé fordította az arcát, és sóhajtott.

Tegnap.

Azt a napot kitörölné.

.

Fél órával később ért haza, mint ahogy ígérte, Shess a teraszom várta, de az ajtó zárva volt.

Bosszús lett.

Drew nem várta meg, és bár számított rá, hogy így lesz, megrázta, hogy ott hagyták.

Leült Shess mellé. A labrador vidáman csóválta a farkát, és várakozóan nézett rá.

– Látod? Felhúztam magam. Pedig ez semmi. Tudod mi a gond, Shess? A tegnap. Az a gond. Az a rohadt nap!

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s