Folwent érdekelte a világ.
Nyitott szemmel és szívvel járt az utcán, belül mosolygott, és várta, hogy jöjjön az érdekes.
És az jött.
Mindig.
.
Szerda reggel volt, a madarak erőtlen csiripeléssel hívták a tavaszt, Folwen épp a nagy parkoló mellett sétált, amikor meglátta a fiúkat.
A fiúk szívták a cigit, doboz sör meg a kezükben, de a tekintetük tétova – kapkodva néztek körül.
Tilosban járnak.
Volt az a szabály, Folwen nem emlékezett pontosan, de csak azzal lehetett gond, a fiúk a fal mellé húzódtak a pékség mellett, és minden igyekezetükkel próbáltak lazának tűnni.
Ez lesz az.
Folwen ezt érezte előző nap is, amikor Joyce-t és Floope-t felhívta.
Nem akarták letenni a telefont.
Beszéltek volna még, mindegy miről, csak Folwen hallgassa meg őket.
Folwen meghallgatta őket.
.
.
És szomorúan feküdt le aznap.
Horák Árpád 