(1851.) Hogy a lélek szeressen benned 2

Stewart átvágott az embetmagasságú gazon, és belegázolt a tóba.

Joune nyugtalanul figyelte. Várta, mi lesz. Erősen szorította a szék karfáját, szuszogott, és nagyon akarta már, hogy vége legyen.

Stewart megfordult, Joune-hoz sétált, és rákérdezett a vásárlásra.

Joune mondta, hogy azonnal akarja.

.

A szupermarket, ami tíz kilométerre állt a háztól, ahova pár naponta bementek, egy óra múlva zárt.

Joune tervszerűen haladt, listával a kezében, közben szem elől tévesztette Stwart-ot, és amikor visszafordult a gumicukrok felé, akkor látta, hogy Stewart hintázva áll a rumos polc előtt, és az állát dörzsöli.

Két éve tartott.

Joune nem tudta, meddig bírja még.

.

.

A pszichiáter felhívta Joune-t, szólt, hogy Stewart-nak nem kell többet mennie. Az volt a harmadik ülés. Nincs mit tenni. Azt mondta nincs mit tenni, és letette.

Stewart nem beszélt erről, csak többet nem ment.

.

Joune sóhajtott, és beállt a sorba. Idegesítette, ahogy a pénztáros lecsipogtatta az árukat.

Mire kiért a kocsihoz, Stewart már a Ford mellett állt, három szál rózsával.

Joune megölelte.

Aztán kifújta az orrát, hogy a kezdődő sírását leplezze, beszálltak a kocsiba, és visszaautóztak a házhoz.

Joune az öklét rágta út közben.

Nem értette mi ez, és miért történik vele.

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s