Stewart a szépség és a nagyság csírájáról beszélt Joune-nak.
.
.
Amikor Maggie Colorado feltűnt Stewart mellett a festékboltnál, Joune válla megrándult. Joune már napok óta sóhajtozott, és amikor a hullámok elborították, rándult egyet a válla. Második fokozatnak nevezte el.
Remélte, hogy nem lesz harmadik.
Maggie szemben állt Stewart-tal, merészen közel hozzá, és gesztikulálva magyarázott neki. Stewart bólogatott, és amikor Maggie előrenyúlt, és megfogta mindkét kezét, furcsa, grimaszos mosolyba torzult az arca.
Maggie erre elfordult, és a kocsijához sietett.
Többet nem látták.
Maggie Colorado Stewart első szerelme volt, Joune egy közös barátjuktól tudta, Stewart soha nem beszélt a múltjáról.
Joune rossz érzéssel választott festéket a korláthoz, olyat akart, ami megy a fal színéhez és az ablakkeretekhez is. Valami zöldet.
Mit jelenthet ez, hogy feltűnt Maggie? Stewart senkivel nem kommunikált egy éve.
Honnan tudhatta, hogy ott vannak?
És miért ment oda?
.
Másnap megérkezett Joune számlájára az összeg nyolcvan százaléka. Stewart mondta neki, hogy így lesz, de Joune túl nagynak érezte az összeget.
A húsz százalék is több volt, mint egy millió.