A bálna lassan, szinte lustán úszott be a zátonyok közé, az apró, piros halakat elsodorta, azok minden ijedtség nélkül hagyták magukat, bekerültek az farokuszonya által keltett örvénybe, és a színes korallok között kötöttek ki. A délelőtti rituálé része volt ez Kelet-Ausztrália pártja mellett, Ciobiun magasságában. A halászfalu aznap csendes volt, a nap hiába kelt fel,… Tovább 688. Nap
Szerző: Horák Árpád
687. Nap
A sötétebb bőrű lépett először a terembe, arab volt, félig biztosan, szerintem az anyja, kerek képe volt, a fiatalok pimasz jóképűségével, és mereven egyenesen tartotta a hátát, mintha vigyázba állna. A dupla B-s idegesen követte, úgy vágta le magát a székre, messziről, mint a vetődő kapus, azt gondoltad volna, három hete nem ivott sört, pedig… Tovább 687. Nap
686. Nap
Megpróbálunk megszerezni mindent. Én például autókat akarok, és mindig másikat. A Ferrariról már lemondtam. - Itt tartott John az eszmefuttatásában, amikor a vele szemben ülő lánynak lecsukódott a szeme. A fagyi is elovadt az előtte álló kehelyben, a vanília összekeveredett a citrommal, a tetejét díszítő eper félig elsüllyedt; az egészben volt valami szomorú. Pedig nem… Tovább 686. Nap
685. Nap
684. Nap
Óriás bébi orrszarvúnak látszott, Ken tudta, hogy csak álom lehet, mégis a befagyott szökőkút felé menekült. Az állat követte, a torz fején ülő szarva tövén sárgás-vörös fény játszott, kitörés előtt álló vulkán kráterét idézve, vadul fújtatott, a szája pedig mintha gúnyosan mosolygott volna. Ken egy korhadt törzsű fa mögé ugrott, és riadtan nézett vissza a… Tovább 684. Nap