Szerző: Horák Árpád

Vikingeket idéző, szeplős arca volt, hosszú, égővörös haja, és vaskos combja, amivel stabilan állt a világban. Nem az a fajta lány volt, aki kifekszik napozni a tengerpartra, de a favágástól nem ijedt volna meg. A nem divatos kék pulóver, ami csak a mellén feszült meg, nem illett sem a barna szabadidőnadrágjához, sem az őszi bakancsához.… Tovább 558. nap →

Mondta, de nem csinálta. A vállai merevek voltak, az izmai kőkeménnyé váltak, és nem nézett az előtte álló férfira. Szabadulni akart, haza menni, egy forró fürdőre vágyott, sok habbal. Nagyon sok habbal. Mégis csak állt ott, az ölelés végtelennek tűnt, fájdalom égette a lelkét: jó itt lenni, ezt mondta egy órája, és most mindez véget… Tovább 557. nap →

– Üljön le! – Vezérigazgató úr! Ha arról a vitáról van szó a tegnapi meetingen a marketingosztállyal, biztosíthatom, hogy tökéletesen együtt tudunk működni. – Még véletlenül sem arról van szó. Nem foglalkozom ilyen apróságokkal. Megtenné, hogy leül? – Igen, uram! – Maga három éve dolgozik itt. Figyelemmel kísértem a karrierjét, mióta tudom, hogy Párizsban nyitjuk… Tovább 556. nap →

– Hová mész, ostoba? – Hát a herceghez, főpohárnok úr! A konyháról küldtek, hogy vigyem be neki ezt a kupa bort. – Azt nem mondták a bölcs konyhások, hogy cipőt is vegyél? Vagy talán mezítláb mennél őfelsége elé? – Hát, de mindig így vagyok én, főpohárnok úr, mióta csak megszülettem. – Hát az eszed nem… Tovább 555. nap →

– Megállj, kutya! Hogy merészelsz a király palotájába fegyverrel lépni? – Engedelmet, nagyuram! Egy nemzetségből származom királyunkkal. Ősi jogom, hogy a jelenlétében kardot viseljek! – A jogod véget ért a téli háború kezdetén. Földre a karddal, vagy levágatlak! – Bocsásd meg tudatlanságomat, nagyuram! Távoli völgyekből érkeztem. Hozzánk lassan érnek a hírek. – Elég a locsogásból!… Tovább 554. nap →

A tujasor teteje barnásnak tűnt a megfigyelő autó szélvédőjén keresztül. A város szélére ereszkedő köd megnehezítette Ien dolgát. Meglepően nagy volt a forgalom egy október végi csütörtöki naphoz képest: a gyalogosok és az autók szinte özönlöttek, a karácsony előtti felfordulást idézve. Ien belekortyolt a már hideg kávéba, elfintorodott, a papírpoharat visszarakta a műszerfalra, a kabátját… Tovább 553. nap →

A lámpák vakítóan világítottak, a terminál tele volt emberekkel, az, hogy hajnali három volt, mégis rányomta a bélyegét hangulatra: az emberek ólmos lassúsággal sétáltak. Legalábbis John így látta, félig belesüppedve a VIP váró plüssfotelébe. Az agya kezdett leállni, hetven órája nem aludt, és hiába várta, hogy átessen a holtponton, az nem akart megtörténni. A gyomrát… Tovább 552. nap →