(1498.) Ez

Martino kapitány a vár kapujában ült a lován, mögötte a lovasai várakoztak. Martino türelmesen hallgatta a boszorkányt. Az semmi újat nem mondott, tudta, hogy a kormányzó elméje megbomlott, és ő a biztos halálba lovagol a csapatával. De ő tudott valamit, amit a boszorkány nem: nincs választása. A fehér kövek vakítóan verték vissza a napfényt, Martino… Tovább (1498.) Ez

Kategória: .

(1497.) Végakarat

John Smith Carter Winchester ezernyolszázkilencvenkettőben született, és amikor nyolcvannégy évesen megírta a végakaratát, igazi amerikainak érezte magát. Már Alabamában született, az anyja három évvel az újhazába érkezése után szülte meg, addigra állt már a ház, a földet feltörtek, és egy kis részt kiírtottak az erdőből, legelőnek. John a Smith nevet a kocsmában kapta, mert a… Tovább (1497.) Végakarat

Kategória: .

(1487.) Nem baj 3

Péter és Ulrike tálalta meg Constance-t. Péter Constance ükunokája volt. Minden nap látogatták Conctance-t nyár eleje óta. Péter megrendülve állt az ágynál, Ulrike hangtalanul könnyezett, közben erősen szorította Péter kezét. A szobában mindenütt vázák voltak, ezerszínű virágokkal, bontatlan bonbonos dobozok , és a boríték az asztalon Péternek, hálálom esetén felbontandó felirattal. Constance két hete tette… Tovább (1487.) Nem baj 3

Kategória: .