Szerző: Horák Árpád

Megérdemelte. Tényleg. A dicséretet. Hetvenkét óra telt el. Ez a krimikben már kritikusnak számít. De ez a hetvenkét óra édes hetvenkét óra volt. Háromszemélyes tál, vörösbor, gyertya a félhomály miatt, meg ilyenek. És volt ott még valami. Ami olyan, mint a szél. Nem látod, csak érzed.

Florence és Ted két éve voltak házasok, de Ted még mindig nemet mondott a családi meghívásokra. Tednek nem volt családja, egy árvaházban nőtt fel, és a szomjúság, ami nyolc éves kora óta gyötörte, nem múlott. Kínozta, feszítette, érezte, hogy robbanni fog, és rettegett, hogy rosszkor. Nem ismerte Florence szüleit. A lány egy közép angliai kisvárosból… Tovább (1270.) Suba a subához, guba a gubához →

Az ufó a Dunántúlon szállt le. A kormány persze eltitkolta. A chemtrail vékony, szürke réteggel vonta be a tetőket, a betegségek széles skáláján mértek kiugró értékeket, különösen az ITBH típusú, nem azonosítható eredetűeknél. Tipikus kisváros, az emberek ragaszkodtak hozzá, eszükben sem volt elköltözni. Pedig haldokoltak. Szó sem volt, holmi pátoszról, Isten akaratáról vagy bármi ilyesmiről.… Tovább (1268.) Konteo →

Alexander sújtott le elsőnek, a vér a kocsma falára fröccsent, és valamiféle absztrakt műalkotást hozott létre. A rendező egyből szólt, hogy álljanak le. Nem a művér miatt. Egy nagyobb lámpa, ami a háttér megvilágításáért felelt, belepukkant a jelenet középébe. Újra kellett venni az egészet. A második asszisztens még mindig nem jött meg. Alexander a bejárat… Tovább (1267.) Ha mindenki úgy tesz, ahogy tenni kell, akkor minden úgy lesz, ahogy lenni kell →