Zöldellő ág hullik a földre, a kert az erdőig ér, te meg ámuló csodálattal szívod magadba a madarak éles ívet vető röptét. Parázs pihen ma a lelked mélyén. Szádban a zeller íze, és nem követed a túl lelkesen közeledbe lopódzó, éles kést mosoly mögé rejtő hamis véreid. Őket a könyvtár múltba vesző álarcát levetők közé… Tovább (1265.) Rajtad keresztül kapcsolódni a mindenséghez
Szerző: Horák Árpád
(1264.) Aki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant
Soln rángó arccal forgatta a könyvet. Idézetgyűjtemény. Négy évig utazott az ajándék a kolóniáig, és az anyja ezt küldte neki. Egy rohadt idézetgyűjteményt. Kedvtelenül lapozott bele, undorodva az ostoba, észt osztó szavaktól. Nem is tudta, mit várt. Tortát? Tizenkét négyzetméteres apartmanja középén ült, a szőnyegen. Csak úgy tudott leülni, ha felhajtotta az ágyat. A harmadik… Tovább (1264.) Aki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant
(1263.) Elhozni a tüzet az Istenektől
Ház alapját letenni, hogy stabil legyen amíg kell, őseinket beleásva, örökre - a lelkünkből. Egyszerre fújta el a két kék gyertyát. A kapu meg egyből bezárult. Világosabb lett a körben, a sötét odaát maradt, füstszerű arca eltűnt a nyálkás semmiben, ahogy az ember elképzelné, nyálkásnak, hidegnek, mint a békabőrt, pedig száraz, darabos, pixelnélküli nyomot hagyott… Tovább (1263.) Elhozni a tüzet az Istenektől
1262. nap
(1261.) Temető előtt
Nem úgy sütött a nap, ahogy szokott. Erősebben. A kopjafa tövében a gyertyák csak pislogtak, a sötétre vártak, hogy megmutathassák a fényüket. Rovásírással vésték a fába, hogy ha itt gyújtasz gyertyát, az mindenkinek szól. Négyen álltak előtte. A nő tavaly is ott állt, mintha el sem mozdult volna, tétován szólította meg az érkezőket, elmondta volna,… Tovább (1261.) Temető előtt
Védett: (1260.) Neked írok speciálba 20 ☺
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
(1260.) Egy nap meghalunk
Egy nap meghalunk. De az összes többi napon nem. Százfelé virág szirmát szórja eléd a szél, te a világoskéket keresed, nefelejcs hullatta el, mosolyt tesz így is az arcodra, kergetőznek a földön, kicsit felrepülnek, hogy visszaejtőernyőzzenek, és szőnyeget térítsenek a lábad elé. Puhán lépsz rá, sétálsz a magányos fa felé, ami évszázados viharokat állt ki,… Tovább (1260.) Egy nap meghalunk