- Ne beszélj erről! A férfi lengedett vállal, és előre nyújtott állal állt a konyha közepén, nem messze az ablaktól, és már másodszor ismételte meg a mondatot. Már először is emelt hangon szólt a nőre, most pedig már ordított. Minden szem felé fordult, ő pedig villámló szemekkel várta, hogy a nő reagáljon: át akarta harapni… Tovább 434. nap
Kategória: .
430. nap
A mocsár másik oldalán állt a ház, az út és benzinkút előtt álló fasor mögött. A fák a mocsárt takarták el, a mocsár meg a házat. De benzinkút melletti pihenőben dolgozók tudták, hogy a bűz nem a vízben rohadó farönkökből áradó gázok, és a mindig párás, állott levegő keveréke, hanem a házban lakó boszorkányok tegnap… Tovább 430. nap
429. nap
Nehezen talált olyan helyet a bejárat mellett előszobának kinevezett fal előtt, ahova a cipőjét rakhatta. Mindent elborítottak a gyerekcipők. Egy szőnyegbombázás után néz ki így egy mező: nem volt egy talpalatnyi hely sem, amit ne fedett volna egy cipő, szandál vagy papucs. De feltalálta magát. Mint, mindig, minden helyzetben, most is nyugodt maradt, és mosolyogva… Tovább 429. nap
427. nap
Már a harmadik napon eldöntötték, hogy gyereket akarnak, és a lány abbahagyta a védekezést. A közös utazás a tóparti házba sem úgy alakult, ahogy elterezték: a lány barátnője is velük ment. El kellett hívniuk, mert a párja külföldre utazott, és olyan elesettnek és magányosnak tűnt, hogy nem volt szívük ott hagyni. Olyannyira, hogy ez fel… Tovább 427. nap
426. nap
A táska füle vékony csíkká vált, és élesen a bőrébe vágott, annak ellenére, hogy a súly, ami a táskában volt, még csekélynek is alig volt nevezhető. Csak egy pillanatra nézett le a kezére, jelezve az agyának, hogy érzi a fájdalmat, aztán már felemelt tekintettel lépett fel a sövények közé, a gyalogútra. A szemét végig a… Tovább 426. nap
419. nap
A világos barack és a vajszín között valahol félúton lévő falszin előtt lógó erős narancssárga függöny meg sem rezdült, pedig az ablak nyitva volt, és hidegfront erős széllel érte el a belvárost. A fekete oldalú dobozt formázó beszöggelés a szoba nyugati falán nem látszott valóságosnak. Pont úgy nézett ki, mint a mértani ábrák a matematikakönyvekben.… Tovább 419. nap
(416.) Helga
A mesterséges tó, ami hosszában és mélységében is alkalmas volt úszásra, néhány centiméter eltéréssel, egy szintben volt a negyven méteres első terasszal. A szél okozta hullámok nap, mint nap kicsaptak a sötétbarna fa gerendákra, és meglocsolták a gömbtuják árnyekában burjánzó zöld békanyálat, csúszosá téve a terasz tó felőli részét. Helga három napja élt ott, és… Tovább (416.) Helga