Horák Árpád

Az erdősáv mellett, a kukoricás szélén, száznegyven szalmabálát halmoztak egymásra. Közel a falu széléhez, ahol egykor a futballpálya öltözője állt, ott kezdődött a halom, két méteres csalánmező és mogyoróbokrok között. Három magaslesről is rá lehetett látni. A vaddisznók nem merészkedtek le addig, mert közel volt az út, és éjszaka az autók fényszórója bizonytalanul villogott át… Tovább (1246.) Szalmabála →

Én elhiszem. Hogy a föld lapos. Különben nem lenne egyenes a horizont. Az eget meg csak odavetítik. Odaszerkesztik. Lapos, biztos. Elsétálok a végéig, leülök a szélére, és lóbálom a lábam a semmibe. Szerintem jó, hogy lapos. A lapos jó. Izgalmas. Nem gömb, vagy ilyesmi. Szép lapos. Mint egy palacsinta. Különben is. Egy lapos föld könnyebben… Tovább (1244.) Laposföld →

Fekete szegélyes arany tükör tükrözi vissza arcodat, Szász Endre rajzolta bele a napot, úgy, mintha éjszaka lenne, de te túlragyogod. Dorka. Rendíthetetlenül. Ez a szó is a tied, sárga falba vert szögön lógó életek előtt tisztelegsz, várva a csodát, ami mindig szombaton jön. Hullanak már a levelek. Visszavonhatatlanul ősz van. Tudod. Te mondtad. Dorka. A… Tovább (1243.) Ha nem látom a szemed →