Egy nap. Simogat a szél, langyosan ölel körbe, óvón, vigyázza a lelked, szeret. A szeretet ilyen, mint ez, láthatatlan, jól eső érzést hozó, olyan ami létezik és kell. Nagyon kell. Nem jeges erdő széli vihart akarsz, békét akarsz, nyugodt pillanatot, mint a vattacukros előtt álló testvérpár - egymás kezét fogják, talán négy évesek lehetnek -,… Tovább 657. Nap
655. Nap
A nő a pultra támaszkodó férfihez beszélt, kerülte a tekintetem, a zsíros kezét a piros szabadidő nadrágjába törölte, majd a sütő felé fordult, hogy még véletlenül se kelljen megkérdeznie, mit is akarok. Örültem, hogy nem erőlteti a kontaktust, bár a csirkék vidáman forogtak a nyárson, a nő annyira taszító volt a hájas képével és az… Tovább 655. Nap
654. Nap
Ami fontos volt, elmúlt, szépen, mint az éjszaka utáni hajnali köd, ami enged a nap sugarainak, és eloszlik, hogy láthasd a határ felett szálló madarak röptét. Elmúlt, mint az élet, talán fontos sem volt, csak akkor, vagy akkor sem, csak annak tűnt, elhitetve, hogy számtalan tettünk nem ugyanoda visz. Neked kell ez. Az utcán veled… Tovább 654. Nap
653. Nap
Harmadszor futott neki a bika, mint aki soha nem akarja feladni, fújtatott, kapart, aztán nekirontott a piros-fehér csíkos hordónak. Az pilleként emelkedett a levegőbe, közel háromszáz kiló vas és fa, repült, aztán két fehér vascső közé szorult, örök időkre beékelődve. A közönség csalódottan hördült fel; többet akartak a pénzükért. Vért, halált kívántak, előtte persze ádáz… Tovább 653. Nap
Horák Árpád 