Horák Árpád

Olaszországban éltem. Akkor már nyolc éve. Hirtelen szétcsúsztam. Egy művészfilmet forgattam, a tizenhetedik században játszódott, szép ruhák, csillogó báltermek meg minden. A húgom lopott egy kutyát, egy yorkit, egy kerítéshez kötözve találta, el is hozta, közben szerzett egy skót dudást is a temetésre. Steven halt meg előző éjjel. Steven skót volt, halálra itta magát, hogy… Tovább (1372.) Minden, ami szörnyű, a szeretetünkre éhezik →

Ewa az ablak előtt állt, Marcus mögötte, az egész város látszott a dombról. Négy éve költöztek oda, Ewa akart ott élni, mindenki felett, látni akarta a lassan úszó felhőkre visszaverődő fényeket. Marcus egy fejjel magasabb volt, Ewa hátrahajtotta a fejét, meg akart pihenni, nyugalmat akart, békét, nem gondolni a tegnapra - de leginkább semmire. Ewa… Tovább (1371.) Ewa →

Furcsán susogott a nádas, amikor elérték a partot. A meleg éjszaka lággyá tette az ezüsthidat, varázslatra várva álltak a végénél; John fogta közben Susan kezét. A víz mindig lenyűgözte Johnt. Úgy tudta körbeölelni, hogy mindenhol hozzá ért. A július közepe mindig szép. A forró hajnal mély nyugalmat hoz, és azt ígéri, hogy ez örökre így… Tovább (1370.) Július közepe →