Isten szolgája magához szólít. Ismét. Bizonytalanul köszönsz, mint aki nem tudja, hogy tegező vagy magázó a viszony. Kétszer megtorpan, amíg eléri a pultot, és túl messze áll meg. A földet nézi, ahogy hozzád beszél, te pedig a pultot. Közelebb lép, te a recepciósra figyelsz. Úgy váltok el, mintha vmi lezáratlan maradt volna. Miért is?
Isten szolgája ismét magához szólít. Most már figyelsz. Eldöntöd, hogy éber leszel. Nem sikerül. Ismét félszeg, bizonytalan köszönés. Túl távol áll meg, aztán túl közel jön. Tetőtől talpig végig méred, és közben érzed, hogy úgy figyel téged minden idegszálával, hogy nem néz rád. Most akkor mi is van?
Horák Árpád 