Etel az ablak előtt áll az óriás bátyjával. Nem lehet tudni, ki kit vigasztal. Etel szeme száraz, mereven bámul ki az ablakon. A semmit nézi. Belül üresnek érzi magát. Nem szomorú. Nem érez semmit. – Az egész olyan hirtelen jött! – Mondja az óriás bátyja, és azon kesereg, hogy az élet igazságtalan. – Az – gondolja Etel. – Édesanyánk holnap érkezik – folytatja az óriás bátyja – édesapánk már nem él. Egy baleset vitte el még mikor gyerekek voltunk –
Etel leül a fotelba, és maga elé mered. A tehetetlenség érzése. Az szörnyű. Pont, mint Susannél. Tudod, hogy nem tehetsz semmit, amivel megváltoztathatnád a dolgokat.
Úgy érzi, nincs ereje visszamenni a hajóra.
Horák Árpád 